Roland és hűséges barátai sikeresen megküzdöttek Blaine-nel, a Monóval. Egy valaha civilizált, ám mostanra elpusztult városban szálltak le a bomlott számítógépagyú egysínű vasútról. Roland elérkezettnek látja az időt, hogy pihenőjük közben elmesélje társainak múltját. Megtudjuk, miért kellett idő előtt elhagynia atyái földjét, Gileádot, s milyen küldetéssel érkezett Alain és Cuthbert barátjával a Külső Ívbe. Itt ismerte meg a gyönyörű és bátor Susan Delgadót, s egy csodaszép, szenvedélyes, ám tragikus szerelem története tárul elénk.
A pihenő végeztével hőseink ismét útnak indulnak; céljuk a távolban magasodó, égbe nyúló tornyú, rejtelmes üvegpalota. Talán meglelték a Setét Tornyot?
Stephen King regényfolyamának negyedik kötete - a korábbiakhoz hasonlóan - izgalmakban, kalandokban, érzelmekben bővelkedő, lebilincselő olvasmány.
AZT A JELENETET, amelyben Roland legyőzi öreg tanítóját, Cortot, és elmegy, hogy Gileád kevésbé előkelő negyedében ünnepelje sikerét, 1970 tavaszán írtam. Azt, amelyben Roland apja másnap reggel fölbukkan, 1996 nyarán. [...]
Ez a könyv túlságosan sokáig váratott magára - jó néhány olvasóm, akik élvezték Roland kalandjait, üvöltöttek kínjukban -, amiért elnézést kérek. Az okát legjobban Susannah gondolata foglalja össze, amikor nekikészül, hogy föltegye Blaine-nek a verseny első találós kérdését: Nehéz elkezdeni. Semmi sincs ezeken a lapokon, amivel jobban egyet tudnék érteni.
Mindezt csupán azért említem, mert magába sűríti Setét Torony-élményem alapvető furcsaságát. Elég regényt és novellát írtam, hogy megtöltsem vele a képzelet valamely naprendszerét, de Roland története az én Jupiterem: olyan bolygó, amely mellett minden eltörpül (legalábbis az én szemszögemből), egy hely, ahol idegen a légkör, eszelősek a tájak, iszonyú a gravitáció vonzása. Azt mondtam, a többiek eltörpülnek mellette? Azt hiszem, még ennél is többről van szó. Kezdem megérteni, hogy Roland világa (vagy világai) összes más munkámat tartalmazzák.[...]
Stephen King
Lovell, Maine, 1996. október 27.
