"Pokolian dühítõ, hogy éppen Morelli mentett meg. És rettenetesen igazságtalan. Ha mindent egybevetek, talán nem is munkálkodok olyan rosszul. Kevesebb mint negyvennyolc órája foglalkoztam az üggyel, és máris kétszer megtaláltam a pasast. Igaz, bevinni egyszer sem tudtam, de hiszen még csak most tanulok. Senki sem várja el egy elsõéves építészhallgatótól, hogy tökéletes hidat építsen. Úgy gondoltam, én is megérdemlek valamelyes türelmi idõt. Nemigen hittem benne, hogy a pisztoly valaha is az én mûfajom lesz, nem tudtam elképzelni, hogy lelõjem Morellit. Esetleg lábonlõném. De milyenek az esélyeim arra, hogy eltalálok egy kis mozgó tárgyat? Csöppet sem jók. Nyilvánvalóan kevésbé halálos módszereket kell igénybe vennem ellenfeleim legyõzésére. Talán a spray. Holnap reggel visszamegyek a fegyverboltba, és kiegészítem piszkos trükkjeim tárát. Rádiós órám délután öt óra ötven percet mutatott. Tompán bámultam, és nem döbbentem azonnal rá az idõpont jelentõségére, míg a rémület belém nem hasított. Anyám ma is vacsorára vár! Kipattantam az ágyból és a telefonra vetettem magam. Néma volt. Nem fizettem ki a számlát. Felkaptam a kulcsot a konyhapultról, és kivágódtam az ajtón."
