Kästner bűbájos, habkönnyű regénykéje 1937-ben játszódik, az anschluss előtt, amikor a Salcburgi Ünnepi Játékokra még egy dúsgazdag fiatalember is pénztelenül érkezik, mert nem kapta még meg a valutaengedélyét. Ingázik hát Németország és Ausztria között, egyik oldalon szinte milliomos, a másikon koldusszegény. Ebből a „kishatár-forgalomból” adódnak a bonyodalmak, és így kerülhet sor arra is, hogy végül egy salzburgi szobalányba lesz szerelmes, akit azután feleségül is vesz. Végtelenül szellemes, ötletes írás, amely – nem csak az úgynevezett vidám könyvek olvasóinak lesz kedvére.
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Kästner könyvének hőse egy gazdag, kissé hóbortos német fiatalember, Georg, aki az 1937-ben fennálló devizarendelkezések értelmében csak tíz márkát vihet magával Ausztriába – pedig a Salzburgi Ünnepi Játékokat szeretné élvezni, és egyébként is szeret jól élni. Így hát egy határközeli német városkából naponta jár át Salzburgba, pénz nélkül. Ebből számos bonyodalom adódik, ám ennek köszönhető az is, hogy megismerkedik Konstanzéval, a bájos salzburgi szobalánnyal. Első pillantásra egymásba szeretnek. Hogy a szerelmük útjába kerülő akadályokat hogyan küzdi le az ifjú pár, és hogy kiről-miről mi derül ki közben, erről szól a kisregény – amely egyben költői salzburgi útikalauz.