Nehéz idők járnak a kelto népre, azon belül is leginkább a rigantékre. A varlok leigázták őket, és minden igyekezetükkel azon vannak, hogy a nemzeti öntudatuktól teljesen megfosztva olvasszák be maguk közé a klánok népeit.
Betiltott szokások, brutális büntetések, megaláztatás. Ez a sorsa a legyőzötteknek.
A hódítók még a kelto történelmet is meghamisították, így próbálják elvenni tőlük legendás királyaikat, Connavar-t és Átkot, azt állítván, hogy ők varlok voltak.
Mindez azonban kevés. Hiszen ezt a népet ilyen módon sohasem lehet teljesen legyőzni és megsemmisíteni.
Mindig akadnak ugyanis olyanok, akik dacolnak a veszéllyel, akik szerény eszközeikkel szembeszállnak a varlokkal, hogy megőrizzék azt a keveset, ami megmarad nekik: hogy ők keltok, és a rigante klánhoz tartoznak.
Azon kívül, hogy David Gemmell a tőle megszokott heroikus fantasy-re építi fel művét, a háttérben meghúzódik az emberiség történelmének egyik meghatározó mozgatórugója; egy nép függetlenségre törekvése illetve az ezzel szemben álló elnyomás.
Ha valaki olvasott már a szerzőtől, az tudja, hogy az egyik legjobb - ha nem a legjobb - volt a fent említett kategóriában, ezért inkább azt próbálnám kihangsúlyozni, hogy hogyan is tudta összegezni és átültetni a fantázia világába ezt a napjainkban is meglévő harcot.
Tekintettel arra, hogy David Gemmell Nagy-Britanniában élt, gyanítható, hogy mind a walesi, mind a skót függetlenségi harcok igen erős hatással voltak rá. Ha megnézzük a kelto klánokat, határozott párhuzamot tudunk vonni a felföldi skót klánokkal.
Ugyanúgy ahogyan a való világban, itt is háborúskodtak egymással, de amikor külső veszedelem fenyegetett, képesek voltak az összefogásra és szembeszálltak vele. Az sem mellékes és elhanyagolható tényező, hogy a klánok egy szigeten élnek, a riganték annak is az északi részén, a hódítók pedig a kontinensről érkeztek.
Ha a fentiek alapján valaki azt gondolja, hogy csak az angolszász hagyományok bukkannak fel a regényben, gyorsan megnyugtatom, hogy számos más, nomád, félnomád, vándorló népektől, illetve saját egyéni ötletből származó elem alkotja a kelto kultúrát, eszmeiséget.
Ami viszont határozottan új elem, az a tűzfegyverek alkalmazása, amely - az eddig magyar nyelven megjelent regények alapján - egyáltalán nem volt jellemző a szerzőre.
Sokan vannak, akik úgy gondolják az ilyen jellegű fantasy-be nem férnek bele a muskéták, pisztolyok és ágyúk.
Bizton állítom, hogy David Gemmell írói zsenije tesz arról, hogy mindezek elfogadhatók legyenek azok számára, akiknek esetleg lefelé görbülne a szája széle e miatt.
Azt hiszem, a fentiekből is kitűnik, hogy ez a könyv engem leginkább a háttérben lévő dolgokkal fogott meg. Ez persze nem azt jelenti, hogy a többi ne lenne kiváló. Sőt, nagyon is az. Biztosan lesz olyan, akit inkább az nyűgöz majd le. Úgyhogy hajrá…!
A rigantékat meghódították, a varlok vaskezű uralma alatt élnek, szokásaik megvetés tárgya, kultúrájuk szinte teljesen megsemmisült. Egyetlen asszony maradt, aki a riganték által egykor taposott ösvényt követi. Ő a Kívánságfa erdejének nornája, és egyedül ő van tisztában a hamarosan a megpecsételt sorsú világra rontó gonosz természetével.
Két férfiba veti minden reményét: Jaim Grymauch-ba, az óriástermetű rigante harcosba, akit gyötör a kudarc, amiért nem tudta megmenteni szeretett barátját az árulástól, és Kaelin Ringbe, az ifjúba, kinek halálos képességei haragra gerjesztenek minden varit. Egyikükből lesz Hollószív, a törvényen kívüliek vezére, kinek vakmerő hőstettei felrázzák a rigantékat. A másik legendát kovácsol majd, és lángra lobbantja a lázadás tüzét.
Rigante ciklus III. -
Nehéz idők járnak a kelto népre, azon belül is leginkább a rigantékre. A varlok leigázták őket, és minden igyekezetükkel azon vannak, hogy a nemzeti öntudatuktól teljesen megfosztva olvasszák be maguk közé a klánok népeit.
Betiltott szokások, brutális büntetések, megaláztatás. Ez a sorsa a legyőzötteknek.
A hódítók még a kelto történelmet is meghamisították, így próbálják elvenni tőlük legendás királyaikat, Connavar-t és Átkot, azt állítván, hogy ők varlok voltak.
Mindez azonban kevés. Hiszen ezt a népet ilyen módon sohasem lehet teljesen legyőzni és megsemmisíteni.
Mindig akadnak ugyanis olyanok, akik dacolnak a veszéllyel, akik szerény eszközeikkel szembeszállnak a varlokkal, hogy megőrizzék azt a keveset, ami megmarad nekik: hogy ők keltok, és a rigante klánhoz tartoznak.
Azon kívül, hogy David Gemmell a tőle megszokott heroikus fantasy-re építi fel művét, a háttérben meghúzódik az emberiség történelmének egyik meghatározó mozgatórugója; egy nép függetlenségre törekvése illetve az ezzel szemben álló elnyomás.
Ha valaki olvasott már a szerzőtől, az tudja, hogy az egyik legjobb - ha nem a legjobb - volt a fent említett kategóriában, ezért inkább azt próbálnám kihangsúlyozni, hogy hogyan is tudta összegezni és átültetni a fantázia világába ezt a napjainkban is meglévő harcot.
Tekintettel arra, hogy David Gemmell Nagy-Britanniában élt, gyanítható, hogy mind a walesi, mind a skót függetlenségi harcok igen erős hatással voltak rá. Ha megnézzük a kelto klánokat, határozott párhuzamot tudunk vonni a felföldi skót klánokkal.
Ugyanúgy ahogyan a való világban, itt is háborúskodtak egymással, de amikor külső veszedelem fenyegetett, képesek voltak az összefogásra és szembeszálltak vele. Az sem mellékes és elhanyagolható tényező, hogy a klánok egy szigeten élnek, a riganték annak is az északi részén, a hódítók pedig a kontinensről érkeztek.
Ha a fentiek alapján valaki azt gondolja, hogy csak az angolszász hagyományok bukkannak fel a regényben, gyorsan megnyugtatom, hogy számos más, nomád, félnomád, vándorló népektől, illetve saját egyéni ötletből származó elem alkotja a kelto kultúrát, eszmeiséget.
Ami viszont határozottan új elem, az a tűzfegyverek alkalmazása, amely - az eddig magyar nyelven megjelent regények alapján - egyáltalán nem volt jellemző a szerzőre.
Sokan vannak, akik úgy gondolják az ilyen jellegű fantasy-be nem férnek bele a muskéták, pisztolyok és ágyúk.
Bizton állítom, hogy David Gemmell írói zsenije tesz arról, hogy mindezek elfogadhatók legyenek azok számára, akiknek esetleg lefelé görbülne a szája széle e miatt.
Azt hiszem, a fentiekből is kitűnik, hogy ez a könyv engem leginkább a háttérben lévő dolgokkal fogott meg. Ez persze nem azt jelenti, hogy a többi ne lenne kiváló. Sőt, nagyon is az. Biztosan lesz olyan, akit inkább az nyűgöz majd le. Úgyhogy hajrá…!
